Hagymás rostélyos!

2018.08.03

Úgy látszik, hogy az elmúlt receptek alapján olyan ételekkel készültünk, amiket már igencsak kívántunk egy ideje 😊 Ez a mai recept is ilyen. Hónapok óta kívánunk (elsősorban Pé) egy jó hagymás rostélyt, na eljött ennek is az ideje. Igaz nem rostélyosból, vagy hátszínből készítettük, de így is nagyon, de nagyon finom lett.


Hozzávalók:

  • 5 szelet marha szűzpecsenye
  • olaj
  • só, bors
  • mustár
  • fokhagyma (elhagyható)
  • 3 db vöröshagyma
  • liszt


Elkészítés:

Fogjuk a szép hússzeleteket, természetesen előtte megtisztítottuk, kevés sóval és borssal megfűszerezzük, majd bekenjünk vékonyan mustárral. Ezután egy edénybe tesszük és olajat öntünk rá, hogy ellepje a húsokat. Aki szeretné az fokhagymát is tehet a pácba. Betesszük a hűtőbe legalább egy napra, de az se baj, ha többre. Ha úgy érezzük, hogy eleget állt már a pácban kivesszük a szeleteket, aki akarja belisztezheti, mi nem tettük, illetve sózhatjuk, borsozhatjuk és forró serpenyőben 3-3 percig sütjük. Kész is az isteni finomság. Jöhet a hagyma. A vöröshagymát megtisztogatjuk, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Egy kis zacskóba lisztet szórunk, és mehetnek bele a hagyma szeletek. Jól összerázzuk, ha kell kinyomkodjuk egymásból a karikákat, és forró olajban aranybarnára sütjük. Tálaláskor a hús tetejére szórjuk a sült hagymát és megesszük az egészet! Jó étvágyat! 😊

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el